Az élet nem gyerekjáték, már megtanultam, köszönöm Meiling-nyan~

Igazság szerint, ez az első blog bejegyzésem, de szerintem nem az utolsó. Az elmúlt napokban megszegtem pár saját magam állította szabályt, és annak meg is ittam a levét azzal, hogy elveszítettem a legjobb barátomat, akit testvérként szerettem és tiszteltem. De azért vannak a hibáink, hogy helyrehozzuk őket, még akkor is, ha ezt csak az idő hozhatja helyre. Innen üzenem neki, hogy igazán sajnálom, amit csináltam, mert nem akartam megbántani. De tudom, hogy ő nem fogja ezt elolvasni. Összegezzük tehát az elmúlt néhány napot, és meglátjuk, mire megyek vele, és min tudok változtatni…
AuroraSub: egy olyan oldal, ahonnan kitiltattam magam, mégis visszamentem, álnéven, úgy, mint Marzipan (ez a fordítói nevem). Voltak emberek, akik rájöttek, hogy ki vagyok, ilyen volt Meiling (Chinatsu-chan), akinél már az első viszontlátásnál lebuktam a stílusommal és a viselkedésemmel. Szemet szúrt neki, hogy menekülök Kagamin elől. Milyen szemfüles! Másik ember, akinek feltűnt, hogy ki vagyok, Kingslayer, aki régebben a mentorom volt. Abból jött rá, hogy csakis egyedül én vagyok képes olyan magasztosan beszélni róla, senki más. Amíg nem tudta, ki vagyok, nagyon kedves dolgokat írt nekem:

„Habár már most is előbbre vagy, mint sokan mások. Tovább tudsz menni úgy, hogy nincs konkrét célod vagy motivációd, nincs meg a herceged, akivel boldogan élhetnél, de teszed, amit jónak látsz. Sokan viszont fordítva működnek, ha nincs ’herceg’ akkor nem tesz semmit, mert fölöslegesnek ítéli az erőfeszítést.”

Az az igazság, hogy a hercegem megvan. És szeretem is nagyon de igaza van Kingnek… mindig igaza van…

„Neked nem olyan ember kell, aki csak meghallgathat, mert arra egy elhasználódott hűtőszekrény is képes, olyan embert kéne keresned, aki tesz is valamit érted, miután meghallgatott”
„A herceg?” – kérdeztem közbe…
„A herceg”

Rájöttem, hogy mindenkinek el kell mondanom, hogy ki is vagyok igazából, voltak akik nem tudtak róla, de voltak, akik pedig sejtették… de elköszöntem és vége van…
És bár lebuktam, elveszítettem Kagamint, de mégis, most semmi keserűség nincs a szívemben, amikor arra gondolok, hogy ismét otthagytam őket. Tudom, hogy egy nap Kagaminnal ismét olyan jóban leszünk, mint eddig. És a jelmondatom igazzá válik:

„Sosem adom fel!"